MUSHU

Habár a fúziós zenét játszó trió még csak most szeptemberben fogja ünnepelni fennállása első évfordulóját, ez koránt sem jelenti azt, hogy egy zöldfülű együttessel lenne dolgunk. Az énekes-dalszerző, Palmer Izsák (aka Mushu Israel) 2014-ben szerepelt a Rising Star tehetségkutatóban, Kert Antal „Tony” folkgitárosként tevékenykedik régebb óta, míg a csapat dobosa, Kozák Örs az Erkel Gyula Jazz Konzervatóriumban tanulója. Nem csoda tehát, hogy legyen az folk, pop, ska vagy bluesnak az elegye, a MUSHUnak nem okozhat gondot a zene kémiája, ezt bizonyítja az is, hogy „Uncle Tom” című szerzeményükkel az idei A Dal című Eurovíziós előválogatón egészen a döntőig meneteltek. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, hát gyere el!